Erdős Attila, 
egyéni vállalkozó, okl. hidrogeológus mérnök weblapja



Navigare necesse est, vivere non est necesse!

Pongyolán fordítva. "Hajózni kell, élni nem kell!" Fájdalmasan 
igaz. A mondás története Wikipédián látható.

Trianon 90. évfordulójára lélekben felkészülve, tűnődöm el 
azon, mi is történt? 90 éve pontosan tudta az ország, hogy mi 
mindent veszített. Mielőtt ennek a traumának a vizes részével 
foglalkoznánk, nézzük meg az alábbi táblázatot. 

A táblázat forrása a CIA éves jelentései.


A táblázatban kontinensenkénti bontásban vannak azok az 
országok feltüntetve, amelyeknek nincs tengerpartjuk 
(1. oszlop). További négy szomszédos oszlopban azt láthatjuk, 
a "tengerpart nélküliség" mikortól tart. A következő két 
oszlopban a 2002. évi és 2007. évi egy főre eső GDP látható 
dollárban. Az utolsó két oszlopban a 2003. és 2008. évben 
születő gyermekek várható életkora látható években. 

A tengerpart nélküli országok átlaga és a kontinensnek 
tengerparttal rendelkező országainak az átlaga a két utolsó 
sorban látható. Ezekből az átlagokból megtudjuk, hogy a 
tengerpart nélküli országokban átlagosan kevesebb az egy főre 
eső GDP, és átlagosan kevesebbet élnek polgáraik! 

Afrikában az egy főre eső GDP kb. 2,5-szeres, és a várható 
életkor mintegy 10 évvel több a tengerparti országok javára. 
Ázsiában kb. 3-szoros a $-ban mért GDP/fő, és 9 évvel hosszabb 
a várható élettartam a tengerparti országokban. Dél-Amerikában 
a helyzet jobb, a GDP csak 2-szeres, a várható élettartam csak 
2-3 évvel több a hajózó országokban, mint a tengerparttal nem 
rendelkezőkben. 

Európában kiegyenlítettebb a helyzet, itt csak 20-30%-al több 
az egy főre eső GDP és 1,5 év a várható életkor többlet a 
tengerész országokban, mint nálunk. 

Az életkor és a jólét között nyilvánvaló kapcsolat van. Azonban 
a tengerpart, vagyis az olcsó tengeri szállítmányozás 
lehetősége és az egy főre eső GDP közötti összefüggés sokaknak 
nem természetes. Pedig az összefüggés jól látható. 

Ha feltesszük az átlag magyarnak a kérdést, hogy mit is 
vesztettünk az 1. vh. után, sokaknak eszébe sem jut Fiume 
elvesztése. Úgy 1989-ig próbáltunk tenni ellene, a Dunát és 
mellék folyóit olcsó folyami szállításra is alkalmassá 
próbáltuk tenni. 

Mai hír, a Dunán 50 gázlót kívánnak kikotorni azért, hogy a 
hajózás feltételeit évi 260 nap helyett évi 310 napig lehessen 
biztosítani! Ezúton hívom fel döntéshozóink figyelmét, rossz 
úton járnak! A kikotort gázlók rövidesen, évek, évtizedek alatt 
újra gázlókká fognak válni, a medermélyülést ez nem akadályozza 
meg, de ellenben még gyorsítja is! Erről éppen az előző 
fejezetben írtam. Az csak hab a tortán, a Tiszán árvízvédelmi 
szempontból is nagyon kellenének a gátak, a cikk szerint a 
valaha megálmodott 3 db tiszai gátból 2 db ebből a mintegy 
100 mrd Ft pénzből megépíthető lenne! 

Hagyjuk a zöldségeket, védjük meg inkább a bálnákat, evezzünk 
nemzetközi sós-vizekre! Nézzük újra táblázatunkat. Afrikában 
amíg a jórészt angol és francia gyarmati rendszer létezett, a 
mára függetlenné vált országok gyarmattartóik egyéb gyarmatai 
révén rendelkeztek kikötővel. Függetlenné válva, a tengeri 
kijáratuk sokaknak megszűnt. Egyedüli kivétel Etiópia, aki a 
teljes gyarmatosítási időszakban képes volt függetlenségét 
megőrizni, csak éppen mára Eritrea elszakadása miatt 
tengerpartja megszűnt. Akár hogy is nézem, a volt gyarmattartók 
az évszázadokig kirabolt Afrikában elég nehéz örökséget 
hagytak hátra. Mesterséges, gyarmati közigazgatási határok 
mentén szétforgácsolták Afrikát! Miért lehetett ez számukra jó? 
Hacsak nem azért, véletlenül se erősödjenek meg volt 
gyarmataik. Ha valakik, az angolok megtanulták, milyen az 
amikor a volt gyarmat hajdani gazdáját gazdagságban, erőben 
lealázza (USA). 

Európában a Monarchia megszűntével Svájc mellé Ausztria, 
Csehszlovákia és Magyarország került, mint tengerparttal nem 
rendelkező ország, igaz Szerbia tengeri kijáratot kapott az új 
államalakulatban. Ehhez a "szárazföldi" klubhoz társultak az 
elmúlt 20 év két nagy összeomlásának a következményei. A 
Szovjetunió és Jugoszlávia maradványai közül két-két újabb tag, 
lépett a kizárólag szárazföldi határú államok klubjába, 
valamint Csehszlovákia osztódással szaporodott, Csehországra és 
Szlovákiára. Hogy is volt ez Afrikában? Mielőtt párhuzamokat 
keresnénk, nézzük Eurázsia nagyobbik felét kitevő Ázsiát. 

Az előző globalizált világban (1914-ig) Ázsiában csak négy 
országnak nem volt tengerpartja. A Szovjetunió széthullása,  
illetve a francia távol-keleti gyarmatok "felszabadulása" után 
számuk megszaporodott. Mintha itt is tetten érhető lenne egy 
birodalmi érdek. Ahhoz nem elég erős Oroszország hogy 
bekebelezze őket, de nem is kell, hiszen igencsak rá vannak 
utalva Oroszországra. Ennek fényében Kelet-Európa történései is 
más megvilágításba kerülhetnek. Monarchiát az 1 vh. 
győzteseinek sikerült felszabdalni, de az űrt nem voltak 
képesek betölteni. Szemben a Szovjetunióval, aki rövid 25 évvel 
Trianon után évtizedekig birtokolta ezt a meggyengült régiót. 
Megtartani Oroszország ezt a régiót sem tudta, de a 
széttagoltság és a nemzetek, országok közötti évszázados 
törésvonalak szembetűnők. 

Nem állítom, hogy mindez orosz, vagy hogy kizárólag orosz 
"ármánykodás" eredménye. Azt azonban állítom, nekik éppenséggel 
nem rossz a mára kialakult helyzet! Természetesen további 
(nagy)hatalmak is felsorolhatók, akik érdekeltek egy 
gazdaságilag gyenge, instabil Kelet-Európában. 

Zöldségeink ennek fényében elgondolkodtatóak. Egyetlen kevéssé 
vizes példa, a magyar vidék lakóházainak "fölgázosítása", 
amihez teljesen véletlenül(?) jelentős környezetvédelmi 
fejlesztési pénzek is felhasználásra kerültek. Mivel hogy a 
gázfűtéssel védjük a levegő minőségét!  Ez egyébként igaz, de 
stratégiailag ugyan milyen döntés volt ez? Újabb kérdésem, a 
környezet védelme érdekében a "földgázosítás" volt a szűkös 
erőforrásaink felhasználásának a leggazdaságosabb módja? 

Befejezésül és visszatérve hajózásra. Mi az igazi veszteség? 
Nem az, hogy elvették tengeri kijáratunkat, hanem az, hogy 
folyamhajózásunkat (nem mellékesen vasúti szállításunkat és 
tömegközlekedésünket is) saját magunk(?) lehetetlenítjük el! 

Még tovább gondolva, ma mindenki hiszi, hogy a folyami 
szállítás az nekünk nem is kell! Na, ez az igazi veszteség! 
Ami kár a fejekben következett be. Pedig hajózni kell! 

           Élni nem kell!

A nagyhatalmak szerint. Ezért természetesen nem szabad a 
nagyhatalmakra haragudni, ez náluk nem erkölcsi, hanem ha úgy 
tetszik üzleti kérdés. Egyszerűen csak tenni kell ellene. 
Nekünk. Mert helyettünk más nem teszi meg. Ahhoz hogy tehessünk 
ellene, előbb fel kell ismerni a folyamatokat. 

A magyarság mintegy 500. éve visszaszorulóban van. Ez nem 
véletlenül esik egybe a nagy földrajzi felfedezésekkel, amiket 
a tengeri népek (Portugália, Spanyolország, Hollandia, Anglia, 
Norvégia, Dánia) kereskedelemre, gyarmatok szerzésére 
használtak fel. Nem mellékesen mindezt hajózva tették meg. 
Oroszország az egyetlen "terjeszkedő" kivétel, bár Nagy Péter 
óta tengerhajózása töretlenül fejlődik. 

Mindezek alapján kevéssé voltunk értékesek a korabeli 
multinacionális tőke (Fuggerek) számára. Vagy ami értékes volt 
az országból, azt megvédték (pl.: felvidéki bányavárosok, Eger 
várában Dobó kapitánnyal megvédve). 

Ezeknek az új tengeri útvonalaknak és új gyarmatoknak 
"köszönhető" jórészt a sorsunk. Röviden, Mohács nem ok, hanem 
okozat. Ez annyira így van, hogy köztudott, a török el se hitte 
hogy győzött. És még 15 évig ebben a hitében maradt. És hogy ez 
a világpolitikai súlypont átrendeződés mennyire erős hatású, mi 
sem bizonyítja jobban, mint hogy a Török birodalom is 
beleroppant a selyemút kiürülésébe. Csak más bázisról, és 
lassabban. 

A szokványos magyar pártoskodás erre csak rátett egy lapáttal. 
A megelőző 500 évünk is telis-tele volt belső villongással, 
csakúgy, mint a feudális Európa minden királyságában. 

Nem magyar átok van tehát, hanem nagyhatalmi érdekből sugallt 
"magyar átok hit". Két lehetőségünk van. Vagy megértjük ezt, és 
ekkor fennmaradunk, pontosabban van esélyünk fennmaradni, vagy 
nem! Közbevetett megjegyzésem, az országok rangsorában a 
termékenységi listán ma rendesen sereghajtók vagyunk! 

A folyamat 500. éve tart, utolsó 90-ben felgyorsult. Most még 
jobb állapotban vagyunk mint Tibet, vagy "Kurdisztán", de ha a 
trend így marad, már nem sokáig.  

Mi a megoldás hát? Egyszerű. Megmaradt természeti 
erőforrásainkat a leghatékonyabban ki kell használni! Ez nem 
elsősorban gazdasági kérdés, hanem stratégiai kérdés.

Ha javasolhatnám, ezt az 50 db gázló kapirgálást szíveskedjenek 
már elfelejteni és a tüneti kezelés helyett szíveskedjenek 
valódi gyógyításba kezdeni!

2010-10-31

Kezdőlap       		Következő