Erdős Attila, egyéni vállalkozó, okl. hidrogeológus mérnök weblapja



Navigare necesse est, vivere non est necesse! Pongyolán fordítva. "Hajózni kell, élni nem kell!" Fájdalmasan igaz. A mondás története Wikipédián látható. Trianon 90. évfordulójára lélekben felkészülve, tűnődöm el azon, mi is történt? 90 éve pontosan tudta az ország, hogy mi mindent veszített. Mielőtt ennek a traumának a vizes részével foglalkoznánk, nézzük meg az alábbi táblázatot. A táblázat forrása a CIA éves jelentései. A táblázatban kontinensenkénti bontásban vannak azok az országok feltüntetve, amelyeknek nincs tengerpartjuk (1. oszlop). További négy szomszédos oszlopban azt láthatjuk, a "tengerpart nélküliség" mikortól tart. A következő két oszlopban a 2002. évi és 2007. évi egy főre eső GDP látható dollárban. Az utolsó két oszlopban a 2003. és 2008. évben születő gyermekek várható életkora látható években. A tengerpart nélküli országok átlaga és a kontinensnek tengerparttal rendelkező országainak az átlaga a két utolsó sorban látható. Ezekből az átlagokból megtudjuk, hogy a tengerpart nélküli országokban átlagosan kevesebb az egy főre eső GDP, és átlagosan kevesebbet élnek polgáraik! Afrikában az egy főre eső GDP kb. 2,5-szeres, és a várható életkor mintegy 10 évvel több a tengerparti országok javára. Ázsiában kb. 3-szoros a $-ban mért GDP/fő, és 9 évvel hosszabb a várható élettartam a tengerparti országokban. Dél-Amerikában a helyzet jobb, a GDP csak 2-szeres, a várható élettartam csak 2-3 évvel több a hajózó országokban, mint a tengerparttal nem rendelkezőkben. Európában kiegyenlítettebb a helyzet, itt csak 20-30%-al több az egy főre eső GDP és 1,5 év a várható életkor többlet a tengerész országokban, mint nálunk. Az életkor és a jólét között nyilvánvaló kapcsolat van. Azonban a tengerpart, vagyis az olcsó tengeri szállítmányozás lehetősége és az egy főre eső GDP közötti összefüggés sokaknak nem természetes. Pedig az összefüggés jól látható. Ha feltesszük az átlag magyarnak a kérdést, hogy mit is vesztettünk az 1. vh. után, sokaknak eszébe sem jut Fiume elvesztése. Úgy 1989-ig próbáltunk tenni ellene, a Dunát és mellék folyóit olcsó folyami szállításra is alkalmassá próbáltuk tenni. Mai hír, a Dunán 50 gázlót kívánnak kikotorni azért, hogy a hajózás feltételeit évi 260 nap helyett évi 310 napig lehessen biztosítani! Ezúton hívom fel döntéshozóink figyelmét, rossz úton járnak! A kikotort gázlók rövidesen, évek, évtizedek alatt újra gázlókká fognak válni, a medermélyülést ez nem akadályozza meg, de ellenben még gyorsítja is! Erről éppen az előző fejezetben írtam. Az csak hab a tortán, a Tiszán árvízvédelmi szempontból is nagyon kellenének a gátak, a cikk szerint a valaha megálmodott 3 db tiszai gátból 2 db ebből a mintegy 100 mrd Ft pénzből megépíthető lenne! Hagyjuk a zöldségeket, védjük meg inkább a bálnákat, evezzünk nemzetközi sós-vizekre! Nézzük újra táblázatunkat. Afrikában amíg a jórészt angol és francia gyarmati rendszer létezett, a mára függetlenné vált országok gyarmattartóik egyéb gyarmatai révén rendelkeztek kikötővel. Függetlenné válva, a tengeri kijáratuk sokaknak megszűnt. Egyedüli kivétel Etiópia, aki a teljes gyarmatosítási időszakban képes volt függetlenségét megőrizni, csak éppen mára Eritrea elszakadása miatt tengerpartja megszűnt. Akár hogy is nézem, a volt gyarmattartók az évszázadokig kirabolt Afrikában elég nehéz örökséget hagytak hátra. Mesterséges, gyarmati közigazgatási határok mentén szétforgácsolták Afrikát! Miért lehetett ez számukra jó? Hacsak nem azért, véletlenül se erősödjenek meg volt gyarmataik. Ha valakik, az angolok megtanulták, milyen az amikor a volt gyarmat hajdani gazdáját gazdagságban, erőben lealázza (USA). Európában a Monarchia megszűntével Svájc mellé Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország került, mint tengerparttal nem rendelkező ország, igaz Szerbia tengeri kijáratot kapott az új államalakulatban. Ehhez a "szárazföldi" klubhoz társultak az elmúlt 20 év két nagy összeomlásának a következményei. A Szovjetunió és Jugoszlávia maradványai közül két-két újabb tag, lépett a kizárólag szárazföldi határú államok klubjába, valamint Csehszlovákia osztódással szaporodott, Csehországra és Szlovákiára. Hogy is volt ez Afrikában? Mielőtt párhuzamokat keresnénk, nézzük Eurázsia nagyobbik felét kitevő Ázsiát. Az előző globalizált világban (1914-ig) Ázsiában csak négy országnak nem volt tengerpartja. A Szovjetunió széthullása, illetve a francia távol-keleti gyarmatok "felszabadulása" után számuk megszaporodott. Mintha itt is tetten érhető lenne egy birodalmi érdek. Ahhoz nem elég erős Oroszország hogy bekebelezze őket, de nem is kell, hiszen igencsak rá vannak utalva Oroszországra. Ennek fényében Kelet-Európa történései is más megvilágításba kerülhetnek. Monarchiát az 1 vh. győzteseinek sikerült felszabdalni, de az űrt nem voltak képesek betölteni. Szemben a Szovjetunióval, aki rövid 25 évvel Trianon után évtizedekig birtokolta ezt a meggyengült régiót. Megtartani Oroszország ezt a régiót sem tudta, de a széttagoltság és a nemzetek, országok közötti évszázados törésvonalak szembetűnők. Nem állítom, hogy mindez orosz, vagy hogy kizárólag orosz "ármánykodás" eredménye. Azt azonban állítom, nekik éppenséggel nem rossz a mára kialakult helyzet! Természetesen további (nagy)hatalmak is felsorolhatók, akik érdekeltek egy gazdaságilag gyenge, instabil Kelet-Európában. Zöldségeink ennek fényében elgondolkodtatóak. Egyetlen kevéssé vizes példa, a magyar vidék lakóházainak "fölgázosítása", amihez teljesen véletlenül(?) jelentős környezetvédelmi fejlesztési pénzek is felhasználásra kerültek. Mivel hogy a gázfűtéssel védjük a levegő minőségét! Ez egyébként igaz, de stratégiailag ugyan milyen döntés volt ez? Újabb kérdésem, a környezet védelme érdekében a "földgázosítás" volt a szűkös erőforrásaink felhasználásának a leggazdaságosabb módja? Befejezésül és visszatérve hajózásra. Mi az igazi veszteség? Nem az, hogy elvették tengeri kijáratunkat, hanem az, hogy folyamhajózásunkat (nem mellékesen vasúti szállításunkat és tömegközlekedésünket is) saját magunk(?) lehetetlenítjük el! Még tovább gondolva, ma mindenki hiszi, hogy a folyami szállítás az nekünk nem is kell! Na, ez az igazi veszteség! Ami kár a fejekben következett be. Pedig hajózni kell! Élni nem kell! A nagyhatalmak szerint. Ezért természetesen nem szabad a nagyhatalmakra haragudni, ez náluk nem erkölcsi, hanem ha úgy tetszik üzleti kérdés. Egyszerűen csak tenni kell ellene. Nekünk. Mert helyettünk más nem teszi meg. Ahhoz hogy tehessünk ellene, előbb fel kell ismerni a folyamatokat. A magyarság mintegy 500. éve visszaszorulóban van. Ez nem véletlenül esik egybe a nagy földrajzi felfedezésekkel, amiket a tengeri népek (Portugália, Spanyolország, Hollandia, Anglia, Norvégia, Dánia) kereskedelemre, gyarmatok szerzésére használtak fel. Nem mellékesen mindezt hajózva tették meg. Oroszország az egyetlen "terjeszkedő" kivétel, bár Nagy Péter óta tengerhajózása töretlenül fejlődik. Mindezek alapján kevéssé voltunk értékesek a korabeli multinacionális tőke (Fuggerek) számára. Vagy ami értékes volt az országból, azt megvédték (pl.: felvidéki bányavárosok, Eger várában Dobó kapitánnyal megvédve). Ezeknek az új tengeri útvonalaknak és új gyarmatoknak "köszönhető" jórészt a sorsunk. Röviden, Mohács nem ok, hanem okozat. Ez annyira így van, hogy köztudott, a török el se hitte hogy győzött. És még 15 évig ebben a hitében maradt. És hogy ez a világpolitikai súlypont átrendeződés mennyire erős hatású, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Török birodalom is beleroppant a selyemút kiürülésébe. Csak más bázisról, és lassabban. A szokványos magyar pártoskodás erre csak rátett egy lapáttal. A megelőző 500 évünk is telis-tele volt belső villongással, csakúgy, mint a feudális Európa minden királyságában. Nem magyar átok van tehát, hanem nagyhatalmi érdekből sugallt "magyar átok hit". Két lehetőségünk van. Vagy megértjük ezt, és ekkor fennmaradunk, pontosabban van esélyünk fennmaradni, vagy nem! Közbevetett megjegyzésem, az országok rangsorában a termékenységi listán ma rendesen sereghajtók vagyunk! A folyamat 500. éve tart, utolsó 90-ben felgyorsult. Most még jobb állapotban vagyunk mint Tibet, vagy "Kurdisztán", de ha a trend így marad, már nem sokáig. Mi a megoldás hát? Egyszerű. Megmaradt természeti erőforrásainkat a leghatékonyabban ki kell használni! Ez nem elsősorban gazdasági kérdés, hanem stratégiai kérdés. Ha javasolhatnám, ezt az 50 db gázló kapirgálást szíveskedjenek már elfelejteni és a tüneti kezelés helyett szíveskedjenek valódi gyógyításba kezdeni! Kezdőlap Következő